HTML

TrueGameTests

A blog célja bevezetni a tiszta, elfogulatlan játéktesztelést, játékvéleményezést, a lehetőségeinkhez képest olvasmányos, laza, szórakoztató formában. Nincs fanboykodás, nincs lefizetés gyanú, mind a kiadók, mind a fejlesztők arcába belevágjuk a szomorú vagy éppen dicső igazságot. Az igazság a kulcsszó! Ezért, ha egészen véletlenül, valami ördögi intrika folytán tárgyi tévedés, elírás szerepelne az értekezések valamelyikében, azt az olvasó feltétlenül jelezni köteles, különben a vármegye 4 fokára fogunk semmit sem tenni. Reméljük érthetőek és világosak voltunk!

Friss topikok

Linkblog

2011.12.24. 10:59 Tinman

Shadows of the Damned XBOX 360 teszt

Szokásos kérdés: Ezt most miért? Már a cím alapján is vannak jobbak, szebbek, élvezetesebbek a piacon, miért pont most? Miért pont ezt?

Nos, az ok egyszerű... Meglehetősen fáradt fejjel meló után az ember nem akar epikus történetet, 150 óra gametime-ot, bonyolult logikai feladatokat sem. A borító, meg pár felületes vélemény alapján jó választásnak tűnt a SotD, de ahogy a főszereplő járta a pokol különféle bugyrait, úgy változott az én véleményem is a játékkal kapcsolatban.

Számomra mindig kifejezetten furcsa érzés leülni egy új játék elé, mert kínosan ügyelek arra, hogy semmi spoilerbe ne fussak bele, sőt a játék előéletéről se akarok tudni semmit. Ennek persze kétféle eredménye szokott lenni: A, Szenvedés, hbzmg, fejfogás. B, Tömör gyönyör. A kettő között ritkán szoktam mostanában tanyázni, de ez a játék egyszerre kivétel is, meg nem is.

A SotD indulásakor az első gondolatom Shinji Mikami nevét meglátva a következő volt: "Atya ég! Na, ebből mi fog kisülni?!"

A mesterről ugyanis tudni illik, hogy nem éppen kakival bowlingozik, hanem maximálisan az eredetiségre, egyedi ötletekre reppen rá (Vanquish, God Hand, DMC, számos Resident Evil rész, stb.), majd szépen megfog mindent és a játékélménynek rendeli alá. Zseniális eljárás, tiszteljük érte a végtelenbe és tovább! Végigjátszva a játékot azt kell mondjam, ha nem tudom, hogy Shinji mester keze benne van a dologban, akkor is felmerült volna bennem a neve, mert ilyet... hű! ^^

Rámegyünk a new game-re, indul a bevezető, majd lesünk nagyokat, hogy Tarantino vajh' miért adta nevét ehhez a rondasághoz? Természetesen szó nincs erről, a legenda kimaradt a "jóból". Az ő neve mellé még a Bullet Witch című förmedvény is beugrott, mivel a démonok és a fő gonosz kissé artban, technóban(!), és stílusban is hasonlít az ott látottakra, ami számomra azonnal vészharangokat kongatott meg és már azon törtem a fejem, hogy vajon 2 ropira vagy 3 golyórágóra cserélem el a játékot, mert első ránézésre ez többet nem ér.

Garcia "fucking" Hotspour

Bizony, a főszereplő gyakran ismételgeti saját nevét és a fuck szó különféle ragozásait, aminek szükségességét nem értjük, eleinte nem tudjuk hová tenni magát a játékot sem, csak teljesen bizonytalanul haladunk előre és közben azon merengünk, hogy ez most egy horror játék vagy egy trash-horror paródia, vagy most mi is akar ez lenni tulajdonképpen? Egyáltalán kell ez nekünk?

A grafika az Unreal 3 motorjára épül és éppen emiatt nem értjük, hogy miért tearing-el állandóan a kép, nem értjük, hogy miért olyan ocsmányak a textúrák amilyenek, fintorgunk az animációkra és azt sem értjük, hogy miért van kitakarva a látótér min. 15%-a ezzel a hollófekete kerettel. Mellé még hozzájön a kissé nehézkes célzó rendszer, a meglehetősen kicsi és totálisan lineáris pályák és már dobjuk is a sarokba a játékot. Maximálisan megértem azokat, akik a demó, vagy teszem azt 30 percnyi játék után szívfájdalom nélkül kukázták a címet, mert igazuk van...

Meg azoknak is, akik azt mondják, hogy nincs még egy ilyen játék az általunk jelenleg ismert Univerzumban!

Kifejezetten elégedett vagyok, amikor egyre csak azt látom, hogy a játékélmény mindenek felett elméletem mennyire igaz. Ismétlem: A Shadows of the Damned több sebből vérzik már ami technót illeti és zseniálisan EGYEDI tud lenni játékélmény tekintetében. Voltak már pokolbéli kalandok: Necrovision, God of War, Dante's Inferno, Bullet Witch, Painkiller, stb., de így tálalva még sohasem. Az egész játék egy keményen beszívott rockzenész vad vízióira hasonlít,  nyakon öntve némi Tarantino-stílussal és persze Shinji Mikami ötletorgiájával. Elképesztő katyvasz és mégis működik! Az egész játékot végigkíséri, a groteszk ábrázolásmód, a beteges humor, a durva beszólások és közönséges megnyilvánulások, kész elmebaj és mégis élvezni fogjuk... persze csak ha elég nyitottak vagyunk.

Itt az teljesen átlagos dolog, hogy a fegyverünk beszél hozzánk, átalakul ha kell, nincs teste, de mégis hatalmas nemi vággyal áldotta meg a sors, bizonyos körülmények között pedig még erekcióra is képes. A "boltos" itt gyémántokat zabál, cserébe méteres tequilás üvegeket okád ki magából, gyakran az elrabolt barátnőnk látjuk babydollba flangálni cafatokban lógó belek között, vagy éppen ő maga kerget halálos csókjával, hogy aztán a vénuszdombján futkorásszunk egy keveset. Az meg, hogy az ajtók nagy része agyat, szemgolyót vagy epret eszik? Bele kell ereszteni párat egy levágott kecskefejbe ahhoz, hogy világosságot gyújtsunk a démoni sötétségben? Alapvetés errefelé :-) Ráadásul ez még csak egy kis szelete annak az őrületnek, melyben részünk lehet, ha nem kapcsoljuk ki a konzolt 30 perc elteltével. Ne tegyük, hiba volna!

Leegyszerűsítve maga a játékmenet kimerül az akció lövöldözésben, a harci puzzle feladatok megoldásában és némi logikai platformban, de ezt így leírni és a SotD-ben megtapasztalni az mintha két külön világ lenne. Nekem normal fokozaton kicsivel több, mint 12 órába fájt a történet, de szinte elillant ez az idő, hiszen unatkozni itt nem lehet. Nem azért mert vad hajtásra vagyunk kényszerítve, hanem mert mi magunk akarunk majd egyre többet ebből a pszichotikus anyagból. Amikor pedig már azt hisszük, hogy mindent láttunk, egyszer csak egy olyan pályát tolnak elénk, mely egy furcsa papír-diorámára hasonlít, mi pedig egy oldalra-scrollozós platformban találjuk magunkat. A fentiek alapján azt hiszem kétség sem férhet hozzá, hogy a SotD felrúg minden szabályt és a saját útját járja. Nem köti sem erkölcs, sem elvárások, sem holmi két diplomás designer fajankók. A nagy kérdés csak az, hogy az alapvetően konzervatív EA vajon, hogy adta nevét a játékhoz?

Elég már csak a zenékbe belehallgatnia egy szigorú cenzornak, hogy aztán egy piros filc átlós irányú mozgatásával megpecsételje a játék sorsát. De nem ez történt! Elképesztő, hogy ez a játék így megjelenhetett! Ennek persze mi örülünk, csak hiányoljuk a szinte szükségszerű botrányt, mely egyébként jót tett volna ez eladásoknak is. A jelenlegi helyzet viszont az, hogy a demó és a fél óra alapján ítélő nagyközönség messziről elkerüli a SotD-et... a játék ára pedig rohamosan lejjebb kúszik, végül a szoftver turkálók mélyén végzi, hogy aztán végleg a feledés homályába burkolózzon.

Mi ebből a tanulság? Ez történik az eredeti ötletekkel, a mainstream moslék, kellő hype-al és milliós promókkal pedig továbbra is hódít. Félreértés ne essék, nem azt kívánom, hogy eztán minden játékban erőszak, durva szöveg és fröcsögő mészárszék legyen, hanem azt kívánom, hogy a szellemi termékek szabadabban szárnyalhassanak és ne kösse őket rabigába a cenzúra görcsbe szorult karma.

Ha játékosként nézem a SotD-et akkor ez a játék simán 8/10-et érdemel, ha szigorúan szakmai szemmel vizsgálom, akkor pedig 6/10 talán... alulról. Döntse el mindenki maga, hogy milyen szerepet tölt be a játékosok világában, de csak azután releváns a véleménye, miután végignézte azt a bizonyos rap előadást, attól a bizonyos valakitől ;-)

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://tgamet.blog.hu/api/trackback/id/tr453493015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.